Futás a napfelkeltében? AZ IS VAN!

September 3, 2020

Harmadik alkalommal került megrendezésre az ország legkülönlegesebb futóversenye, az újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton, melynek névadó főtámogatója az újHÁZ Centrum, Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózata. A Balaton közepéről induló versenyen minden korábbinál több futó vett részt, hogy aztán a „magyar Toscana” legszebb tájain teljesítsék a 21 kilométeres távot.


Idén is hatalmas érdeklődés övezte az újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaratont, melyet több szempontból is minden évben a legkülönlegesebb sportversenyek között tartanak számon. A futók ugyanis nem mindennapi feltételek között teljesítik a 21 kilométeres távot.

A több száz nevező, ahogyan az elmúlt években, úgy idén is a Balaton közepéről tekinthette meg a napfelkeltét, hogy aztán a kikötőből kezdetét vehesse a verseny, melynek útja festői környezeten vezet át. A Káli-medencét átszelő dimbes-dombos futópályát a természet jelölte ki, a cél pedig a korábbiakhoz hasonlóan ismét egy kerthelyiség volt, ahol finomságokkal és frissítővel várták a megfáradt futókat. A Napfelkelte Félmaraton egyedülállósága abban is rejlik, hogy a különleges élményekben gazdag sportolás igazi közösségformáló erővel hat a résztvevőkre, nem csoda, hogy a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő eseményen sokan már régi ismerősként köszönthették egymást.

Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatának célja ennek az egyedülálló sporteseménynek a támogatásával az, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód és a testmozgás fontosságára, közben pedig elősegítse a közösség építését is!

A folytatás garantált, így már biztos, hogy az elszánt sportolók jövőre is ismét a Nap nyomába eredhetnek!

További információk a Napfelkelte Félmaraton Facebook oldalán és a 2021-es futóverseny esemény oldalán található:
https://www.facebook.com/napfelkeltefelmaraton/
https://www.facebook.com/events/229522525141703/

További híreink

Építőipari vállalatok helyzete 2023

Hogyan érinti az építőipari projekteket kiszolgáló kereskedelmet a visszaesés az építőiparban? Juhász Attila, az Újház Zrt. Igazgatóság elnöke beszélt részletesen az Inforádió adásában!

Tovább

Pénzvisszatérítés Semmelrock termékekre!

Vásároljon 2023. április 24. és július 31. között Semmelrock termékeket* Wienerberger direkt kiszállítással, akár 100.000 Ft pénzvisszatérítéssel! A termékeket keresse az Újház kereskedéseiben!

Tovább

Pénzvisszatérítés Porotherm téglákra!

Vásároljon 2023. április 24. és július 31. között minimum 22, maximum 60 raklappal egyes Porotherm tégláinkból* Wienerberger direkt kiszállítással, és vásárlása után igényeljen vissza 75.000 Ft-ot! A termékeket keresse az Újház kereskedéseiben!

Tovább

Pénzvisszatérítés Tondach kerámia tetőcserepekre!

A Tondach kerámia tetőcserepekkel most nem csak időtállóan gyönyörű tetőt varázsolhat házára, hanem akár 100 000 Ft-ot is spórolhat. A Wienerberger Zrt. a Tondach kerámia tetőcserepek vásárlására szóló pénzvisszatérítési promóciót hirdet. A termékeket keresse az Újház kereskedéseiben!

Tovább